Közösségi közlekedés – Határokon túl: a Magyar CIVINET és a CIVINET Románia közös eseménye
Közösségi közlekedés - Határokon túl: a Magyar CIVINET és a CIVINET Románia közös eseménye
A november 18-19. között a Magyar CIVINET és a CIVINET România közös szervezésében megvalósult rendezvény a közösségi közlekedés fejlesztését helyezte reflektorfénybe. A határokon átnyúló esemény a két testvérváros, Temesvár és Szeged több helyszínén zajlott, lehetőséget biztosítva arra, hogy a résztvevők mindkét város gyakorlati megoldásait és tapasztalatait közvetlenül ismerhessék meg. A rendezvény mindkét napján tolmács segítette a nyelvi akadályok leküzdését, így a mind a temesvári nap román nyelvű programja követhető volt a Magyar CIVINET tagjainak számára is, mind pedig másnap a román kollégák számára a szegedi magyar nyelvű program.
Ciprian Vlad, az ADI SMTT képviseletében, részletesen bemutatta Temesvár törekvéseit a közösségi közlekedés zöldítésére. Az előadás középpontjában az elektromos járműflotta (villamos, elektromos és trolibusz) bővítése, villamosvonal-felújítások és fejlesztések szerepeltek. Az infrastruktúrafejlesztések bemutatása után Laurențiu Pătrașcu, a Temesvári Közszállítási Vállalattól (STPT), a mobilitási alkalmazások temesvári megvalósításáról tartott előadást. Bemutatta, hogyan segítik az intelligens megoldások, például a digitális jegyértékesítési rendszerek és valós idejű járatinformációk, a közlekedési szolgáltatások hatékonyságának növelését.
A közösségiközlekedés-fejlesztés és a művészet párhuzamba állításával tartott inspiratív előadást Cătălin Frângulea-Pastor a Brassói Metropoliszövezet Fenntartható Közlekedésfejlesztésért Egyesület (AMDDTPBv) képviseletében. Előadásában felhívta a figyelmet a területi különbségekre, amik jellemzik a közlekedésfejlesztést Romániában, és kiemelte a rendezvény szerepét szakmai tapasztalat és inspiráció terjesztésében. A szakmai előadások sorát – szintén részben Brassóhoz kötődően, részben pedig Nagyváradhoz – Ekés András, a Mobilissimus ügyvezetője folytatta, az ezekben a városokban végzett hálózat optimalizálási és menetrend harmonizációs tevékenységekről, amelyek egyszerre tudnak hatékonyságot és szolgáltatási színvonalat is javítani a városi közösségi közlekedési hálózatokon.
A nap második felében a résztvevők egy elektromos csuklós autóbusszal járták be az említett villamospálya-fejlesztések egy részét, illetve Laurențiu Pătrașcu vezetésével helyszínbejárást tartottak a Temesvári Közszállítási Vállalat (STPT) járműtelephelyén, amely a villamosoknak és elektromos buszoknak ad otthont, így a muzeális járművek után a legmodernebb temesvári járműveket is megismerhette közelebbről a közönség.
A két napos esemény első napjának estéjén a résztvevők már Szegeden találkoztak ismét, ahol a napközbeni előadások közötti rövid kávészünetekben megkezdett beszélgetéseket folytathatták egy informális vacsora mellett, kötetlenebb formában oszthatták meg tapasztalataikat, és beszélgethettek későbbi lehetséges együttműködésekről.
A rendezvény második napjának reggelén a résztvevők Szeged belvárosában tettek sétát. A város fenntartható közlekedési fejlesztéseinek bemutatásában Vincze Tibor, a Szeged Pólus projektigazgató-helyettese segédkezett. A közösségi közlekedési és aktív mobilitási fejlesztések mellett felhívta a résztvevők figyelmét a magyar-román megbékélési tervezet emlékművére is a Klauzál téren.
A séta után a közlekedési szakemberek és városi döntéshozók dr. Németh Zoltán Ádám, a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) közösségi közlekedési és vasútbiztonsági vezetőjének előadásában ismerhették meg a vállalat törekvéseit az elektromos közlekedés terén, amely nem áll meg a villamosnál, az elektromos és trolibusznál, de az SZKT üzemelteti a városban a megosztott e-roller rendszert is. Az előadásban az infrastruktúrát és járműflottát érintő fejlesztések mellett szó esett a szolgáltatási színvonal és megbízhatóság eszközeiről is, amivel az SZKT erősíti a fenntartható közlekedési módok versenyképességét az egyéni motorizált közlekedéssel szemben. A második előadásban Nagy Sándor, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának alpolgármestere szélesebb látószögbe helyezte a fenntartható városi mobilitási fejlesztések témáját, miszerint minden városfejlesztési projekt lehet fenntarthatósági projekt, és a városi terek komplex fejlesztését javasolja, ahol sokszor kis lépésekben lehet csak haladni, de mindig érdemes a nagy képet szem előtt tartani.
A szakmai előadások második blokkjában a Mobilissimus ügyvezetője, Ekés András tartott kelet-közép-európai kitekintést a közösségi közlekedés aktuális problémáiról, mint a városi szétterülés, integráció és digitalizáció hiánya, elöregedett járművek és infrastruktúra vagy a közlekedési szegénység. Ezekkel szemben azonban jó megoldásokat is bemutatott az előadás szintén a térségből, mint a helyi és nemzetközi együttműködések, jól működő intermodalitás, járműpark megújítás, innovatív technológiák formájában. Az előadást Nyíregyháza helyi buszszolgáltatásának megújításának bemutatásával folytatta: a projektben a Mobilissimus újratervezte a hálózatot és a menetrendet – igényvezérelt járatok bevezetésével –, és új tarifamodellt dolgozott ki. A munka során nagy hangsúlyt fektettek a kommunikációra, a nagyfoglalkoztatókkal és a lakossággal egyaránt, szemléletformálási akciók és retró- valamint ünnepi járat népszerűsítik azóta is a közösségi közlekedést a városban. A nyíregyházi példa után Miskolc Megyei Jogú Város közösségi közlekedésének fejlesztéseiről számolt be Fejér Balázs, a miskolci önkormányzat Közlekedésszervezési Osztályának kollégája. A közösségi közlekedés keresleti és kínálati trendjeinek bemutatása után ismertette a főbb beavatkozási pontokat az elmúlt évekből, mint a városi Közlekedésszervezési Osztály létrehozása, a megrendelői szerep erősítése, valamint a hálózat átalakítása új kapcsolatok létrehozásával és menetrend optimalizálása ütemes és harmonizált járatokkal.
Az ebédszünet után dr. Németh Zoltán Ádám vezetésével a résztvevők menetrend szerinti trolijárattal utaztak a belvárosból az SZKT trolibusz- és villamostelephelyére, ahol többek között a villamosok tervezett karbantartásának és baleseti javításainak részleteivel ismerkedhettek meg. A telephelylátogatás után dr. Németh Zoltán Ádám a Rókus vasútállomás előtti tram-train megállóban, a járművek üzemváltása mellett ismertette a fejlesztés részleteit, a vendégek pedig egy már villamosüzemre átváltott járművel térhettek vissza Szeged belvárosába.
A Magyar CIVINET és a CIVINET România közös rendezvénye a szakmai programok és inspiráló előadások mellett kiváló terepet nyújtott a tapasztalatcserére és új együttműködések megalapozására is, hangsúlyozva a határokon átnyúló tudásmegosztás fontosságát.