2022. június 15 és 17-e között a Magyar CIVINET vendégül látta a Cseh és Szlovák CIVINET 20 fős delegációját. A budapesti tanulmányútjuk célja a budapesti mobilitás és városfejlesztés megismerése volt, fenntarthatósági elemekkel a fókuszban.
Az eseménysorozat a Cseh Nagykövetségen kezdődött, ahol a házigazda köszöntötte a csoportot. Itt három előadás hangzott el: az elsőt Hajnal Tünde, a BKK mobilitástervezési osztályvezetője tartotta a 2019-es Budapesti Mobilitási Tervről, melynek most zajlik a felülvizsgálata. A főbb célok, stratégiák és víziók voltak az előadás központjában. Ezt követte Horn Gergely, a Nemzeti Közlekedési Központ (korábban BFK) vasútfejlesztési igazgatójának prezentációja, melyben a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiáról volt szó. A főbb hangsúlyt a tervben lévő alagútra helyezte, melyet a Duna alatt fognak kiépíteni, ezzel megszüntetve a fejpályaudvari rendszert a Nyugati és Déli pályaudvaron, jelentősen növelve a budapesti vasúti kapacitást. A harmadik előadást Szabó Noémi, a Mobilissimus várostervező mérnöke tartotta, aki a Budapesti Agglomerációs Kerékpáros Stratégiáról beszélt. Ennek – a szintén NKK projektnek – a lényege a minőségi ráhordó kerékpárhálózat a budapesti agglomerációban, egyben Budapest kerékpáros megközelíthetőségének javítása.
A rövid napot egy Városligeti sétával zártuk, ahol az autómentes tervekről, az új beruházásokról, és a turisztikai látványosságokról beszélt Dr. Szele András, a Mobilissimus vezető szakértője, és Ekés András, a cég ügyvezetője. A Városliget körüli konfliktusokra is kitértek, melyek a beépítés és a zöld felületek megtartása körül folyik.
A második nap a BKK FUTÁR (Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszer) diszpécser központjában indult, ahol a résztvevők megismerkedhettek a központ belső működésével. A 2014-ben kiépített rendszer lehetővé teszi a budapesti forgalom valós idejű, 24 órás felügyeletét, rendkívüli helyzetben pedig a gyors és hatékony közbeavatkozást. Ezt követően – egy kis kitérővel – a csapat a vezető nélküli metróra szállva kiment Kelenföldig, ahol a vasúti pályaudvar, a nem olyan régen kialakított, egyelőre ingyenes P+R parkoló és a buszpályaudvar csomópontja volt fókuszban. Az Etele Pláza tetejéről gyönyörűen beláthatóak ezek az újabb fejlesztések. A délutánt egy rövid vonatozást követően a budafoki CAF Kocsiszínben folytatták, ahol a kollégák megmutatták a műszaki részleteket. A napot egy Gellért-hegyi sétával zártuk. A Citadella lezárása miatt a résztvevők eggyel lejjebbről csodálták meg a kilátást. Itt a turisztikai látványosságokon túl a MOL Torony, az Atlétikai Stadion és a Kopaszi-gát volt kiemelve, mint szakmai érdekesség.
A tanulmányutat egy 2 órás sétával zárták a harmadik napon, amikor Ekés András megmutatta a cseh és szlovák kollégáknak a budapesti mikromobilitási pontok egyikét, a forgalomcsillapított Ráday utcát és a pesti rakpartot – bemutatva az azzal kapcsolatos lezárásról/megnyitásról szóló vitát (melyről Dr. Szele András írt az Azonnalira; ezek itt és itt olvashatók, Ekés András pedig a Spirit FM-nek nyilatkozott, mely itt hallgatható vissza).