Égető kihívások és lehetséges megoldások – Nyíregyházán találkozott a Magyar CIVINET közösség
A Magyar CIVINET Nyíregyházán tartotta meg 31. találkozóját Égető kihívások és lehetséges megoldások a városi közösségi közlekedésben címmel.
A téma fontosságát az adta, hogy a hazai városok különböző mértékben, de egységesen nehéz helyzetben vannak a közösségi közlekedési rendszereik üzemeltetését és megújítását érintően. Mindezek mellett vagy épp ellenére is az innováció, a hatékony és előremutató megoldások alkalmazás, az egymástól tanulás lehetősége mind komoly lehetőségek a CIVINET tagok és érdeklődök számára.
A kétnapos rendezvényen helyszínbejárások, szakmai előadások, kerekasztal beszélgetés segítették a téma feldolgozását és a nyíregyházi speciális adottságok és megoldások megértését.
A rendezvény első napján a nyíregyházi buszflotta retró büszkeségével, a felújított Ikarus 280-as autóbusszal látogattak el a résztvevők Nyíregyháza mobilitási kihívásokkal teli bokortanyás külterületeire, valamint az egyik nagyfoglalkoztató műszakváltására. Mindkét terület egyedi közlekedésszervezési kihívásokat jelent.
A második nap szakmai előadásai mély betekintést engedtek Nyíregyháza MJV közösségi közlekedésének Mobilissimus által tervezett megújítási folyamatába. Szó volt arról, hogy a menetrendi és hálózati fejlesztések milyen alapokra épültek, hogyan követték le a gyakran és markánsan változó közlekedési igényeket, illetve milyen egyéb közlekedésfejlesztési beruházások és intézkedések kísérték a megújítás és utánkövetés folyamatát, illetve hogyan szolgálja a kommunikáció a változások társadalmi elfogadottságát.
Nyíregyháza mellett a DKV, a BKK és határon túli meghívottként a Transurban R.T. Szatmárnémeti közösségi közlekedési szolgáltatója is beszámolt helyi projektekről, fejlesztésekről, amelyekkel a jelentkező kihívásokra keresnek hatékony válaszokat a megrendelők, közlekedésszervezők és szolgáltatók. A BKK részéről az igényvezérelt közösségi közlekedési megoldásokat tervező és tesztelő DREAM_PACE Interreg CE kutatás-fejlesztési projekt eddigi eredményeit ismerhették meg a résztvevők. Debrecenből többek között a flottamegújítás folyamatáról és hatásairól, valamint az automatikus utasszámlálás adatainak előállításáról és felhasználásáról tartottak a szakemberek előadást.
A Magyar CIVINET célja nem csak a magyarországi, hanem a magyar nyelvet is használó, határontúli városok szakembereinek bekapcsolása a fenntartható közlekedéssel összefüggő tudásmegosztásba, így örömünkre szolgált, hogy Szatmárnémeti közösségi közlekedését is megismerhettük, különös tekintettel a járműpark dinamikus megújítására, a digitális jegyrendszer és utastájékoztatás bevezetésére, valamint a buszhálózat és az urbanisztikai beavatkozások kapcsolatába, mint a gyalogos belváros és az idén átadott új Szamos-híd.
Az igényvezérelt közösségi közlekedési megoldások külön figyelmet kaptak a kerekasztalbeszélgetésben is, ahol elméleti, gyakorlati és IT szakemberek is megosztották gondolataikat, eddigi tapasztalataikat és jövőbeli vízióikat arról, miként lehet a DRT rendszerek megvalósítási akadályait leküzdeni és hatékonyabb közösségi közlekedési megoldásokat szorgalmazni.
A második nap szakmai programjának és egyben az esemény zárása képpen a részt vevők ellátogattak a Volánbusz új, nyíregyházi telephelyére a Tiszavasvári úton, ahol többek között a város 2018-ban forgalomba állított41 db CNG hajtású autóbuszának üzemanyagtöltése és karbantartása is zajlik.
Köszönjük a vendéglátást Nyíregyháza városának, az előadóknak és a kerekasztalbeszélgetés résztvevőinek a tudásuk megosztását, valamint a hallgatóságnak az érdeklődő figyelmet és kérdéseiket!